we take
care of
your
values.

Tailor-made
Facility Management

Egy zöldmezős beruházás indításától kezdve, vagy akár egy meglévő gyár akvizíciójának első lépéseinél összetett feladategyüttes adódik a beruházást vagy a befektetést végző menedzsment számára. A magyarországi beruházások nagy százaléka ráadásul külföldi befektetők által valósul meg, így az új, idegen környezet extra nehéz körülményeket teremt. A gyárterület élettel és gyártóeszközökkel való megtöltését követően, a gyártás elindításán át, a napi operatív feladatok elvégzése mellett a támogató folyamatok komplexitása és mennyisége folyamatosan nő.

Képzeljük el, hogy az élet egy külföldi, addig teljesen ismeretlen városba vet bennünket, ott kell folytatnunk életünket, munkánkat. Ha egy más kontinensről vagy egy szomszédos országból szeretnénk áttelepíteni tevékenységünket Magyarországra, vagy épp zöldmezős beruházásban új vállalkozást indítunk, ismernünk kell a jogi és politikai környezetben rejlő különbségeket, az európai uniós, a magyar- és a helyi jellegzetességeket, jogi-, pénzügyi eljárásokat, törvényeket, finanszírozási-, pályázati lehetőségeket, kommunikációs- és emberi erőforrásokat érintő versenyhelyzetet.

Ezek nagy részét persze előzetesen és adatbázisokból el tudjuk érni, ám sokkal kevesebb erőforrást emészt fel, jóval gyorsabb és költséghatékonyabb, és kisebb kockázattal jár, ha ezeket a szolgáltatásokat egy partnertől szerezzük be, aki ezen a területen otthon van minden tekintetben.

Az új helyen mindent újra kell szervezni: a cég teljes helyi kapcsolatrendszerét, meg kell találni a szakmai szolgáltatókat, mindemellett a munkatársak személyi igényeit is ki kell elégíteni. Meg kell keresni a megfelelő közintézményeket, kapcsolatot kell teremteni és ápolni a helyi közélettel, politikával, fel kell kutatni hol, milyen szolgáltatásokat lehet igénybe venni, van-e abban a városban a szakmánknak megfelelő társadalmi szervezet, hol lehet új névjegykártyát nyomtatni, milyen felületeken érdemes állást hirdetni és így tovább.

A nemzeti szervek, ügynökségek munkáját követő, napi operatív feladatok elvégzésére szakosodott a Marcus Facility Group Zrt., amely mindezeket a szolgáltatásokat együtt, egy csokorban képes nyújtani.

Door to a Better Future

Ha valaki egyedül álmodik, az csak egy álom.
Ha sokan álmodnak együtt, az egy új valóság kezdete.

Egy kapcsolat,
ezer szolgáltatás

A Marcus Facility Group az iparvállalatok gyártáson kívüli folyamatainak támogatására specializálódott, hogy partnerei teljes mértékben a termék leghatékonyabb előállítására koncentrálhassanak. Komplex szolgáltatásportfóliónkat egy riportálási kapcsolattal érhetik el ügyfeleink.

Hazai és multinacionális iparvállalatok olyan tevékenységeinek támogatására specializálódtunk, amelyek szorosan nem kötődnek a gyártáshoz, ezenkívül oktatási intézmények, irodaházak, hivatalok, ipari- és logisztikai létesítmények, bevásárlóközpontok, egyéb intézmények üzemeltetését is végezzük.

Szakmai tapasztalatunkra támaszkodva és a piaci igények részletes feltérképezésével alakítottuk ki komplex szolgáltatási portfóliónkat, amely teljes mértékben az adott cég egyedi igényeire szabható.

Vállalatukkal közösen kialakított egyedi stratégiai terv és működési szabályrendszer alapján a nap minden percében monitorozhatóan, biztos lehet abban, hogy folyamatai a legjobb kezekben vannak, hiszen a Marcus Facility Group Zrt. szakemberei gondoskodnak róluk.

A folyamatok támogatásával részesei vagyunk partnereink sikerének.

Kapcsolat

Marcus Facility Group logo

CÍM
1135 Budapest,
13. kerület,
Csata utca 19. B épület

TELEFON
+36 96 312 087

EMAIL
iroda@marcusgroup.hu
sales@marcusgroup.hu

www.marcusgroup.hu